Időnyomok 1.

Születésről, életről, az időről, nyomok és lenyomatok, élet és élettér, a tér. Tér és idő.

A Szekszárdhoz kötődő írók, költők szavaival mesélek. A szülővárosunkban és a másutt megélt valós, vagy akár a fiktív, párhuzamos síkokban töltött időről...
Valós és képzelt lenyomatok, kézzelfogható, látható, szagolható, ízlelhető, tapintható nyomok. Érzelmek, amik életünk során közvetve hagynak nyomot bennünk és a környezetünkben.

Idő

„Az idő, mindenhol az idő csalogat,
papírrepülő-idő,
megannyi emlék-lenyomat.
Csúfolódik velünk és ugrat
– könyörtelen kamasz az idő.
Ott ülünk mind a csúzlijában.
Nem válogat.”

Képes Gábor

.

.

Képes Gábor – költő – írása az Időnyomok c. kiállításomról

Kezdet. Száll vagy csak ólom(betű)lábakon jár, mindenképp múlik az idő. Senki sem időmilliomos, a legráérőbb ember számára is idővel leketyeg az a rendelkezésre álló, legfeljebb 120 év. Jól kell beosztani – szólhatna a tanács, de az idő nem olyan, mint a cukor, a liszt vagy a tej. Nem folyadék és nem szilárd, hol megnyúlik, hol meglódul, a legszebb és a legrosszabb pillanatokban már-már megáll. Miért olvasom ezt a tablót? Felmérem, hosszú. Tényleg, miért nem a képeket nézem, ha már a kiállításra jöttem? Miért jöttem ide, meddig leszek itt? – csak kattog, kattog tovább.

Az idő egy szörny – így vélekedett róla Ray Price, a híres countryénekes, aki megörökítette egyik dalában, de aztán elhullámzott ő is, akár a dallam. Titkok birodalma: a Föld minden zugát felfedezte az ember, az idő vonalán viszont csak együtt görög, mindenki, könyörtelen, gyönyörű egyenlőségben. A múltba és a jövőbe vezető utakat talán csak úgy ismeri, mint: emlékezést és vágyat. Kalandozások kora: képzeletre bízott felfedezések.

Gyűlöljük is, szeretjük is az időt. Nyomot hagy rajtunk és abban bízunk, mi is nyomot hagyunk az időben: hiszen ahogy vannak kedvenc helyeink – mint Forrainak a szülővárosa -, úgy van kedvenc korunk, kedvenc időnk is. A gyerekkorunk, az ifjúkorunk, sikereink ideje, szerelmünk ideje. Amikor szerelmünk mellett lehetünk: minőségi idő. Amikor nélküle: csak telik, időtlen időkig.

Időnyomok. Állítólag japán szokás, hogy a törött dísztárgyat aranyporral kevert anyaggal ragasztják össze: nem rejtik el a hibát, nem próbálják semmissé tenni, büszkék rá. Része a tárgy történetének: kislányunk verte le a vázát, mikor önfeledten szaladgált, mi ejtettük le, amikor megkaptuk a hírt – vagy csak úgy letáncolt a polcról kilencszázkilencvennyolcban. Minden mozgásban van.

Minden változik - és mégis minden marad. Babits itt van, Illyés itt van, mert

az alkotás a maradás módja.

„Minden mindennel összefügg” – mondta matematikatanárom egykor. Állt a tanteremben, állt a kilencvenes években, a második világháborúról mesélt – a túlélés pár kanál zsír -, én a szerelmem nevének kezdőbetűjét rajzoltam a füzetembe, eltelt 45 perc, túléltem, nem feleltem, beértem és eltelt azóta húsz év: elhiszitek-e, hogy tegnap történt? Felelek. Nemrég volt. Rég.

Kölcsönhatásban élünk, miközben fürkésszük az időt. Mióta figyeljük: az idők kezdete óta. Ritmust adunk neki, újratervezzük. Most bízzuk magunkat Forrai mesterre, hadd kalauzoljon: idősíkok, életvonalak, születés, szerelem, halál.

Emlékké oldódás, hozzá a ritmus: írógépkopogás. Szép vég.

.